Akinek gyermeke van,és egyedülálló anyaként van regisztrálva a környezetében,annak tényleg nincs remény? Tényleg ennyi volna? Ha nem akarunk egyedül küzdeni,akkor tényleg be kell érnünk valamivel,aminél valójában jobbak vagyunk? Nem tudom a választ.Fiatalon lettem édesanya és túl hamar  egyedülálló.Mármint ahhoz képest,hogy én örökre terveztem. Lássuk csak,milyen akadályok gördültek elém,amikor beletaszítottak egy olyan életbe,amiről nem kérdeztek meg,hogy akarom e.Feldolgozni azt a tényt,hogy lecseréltek,bizony nem egyszerű. Először is meg kellett küzdenem azzal az irreális dologgal,hogy a Ribanc megfosztott az álmaimtól és azzal,hogy az ember,akinek az életemet is a kezébe tettem,orvul kijátszott.Csalódás! Senkinek ne legyen illúziója,röpke három év alatt feldolgozható,vagy legalábbis olyan szintre mérsékelhető,hogy csak kicsit fájjon! Jött az első buli.Aztán a második.Harmadik.Negyedik.Ötödik.Sokadik,hogy legalább nullára fel tudjam hozni a női önbecsülésemből azt,ami maradt.Közbe a környezet visszhangja telepedett rám és bizonytalanított el,miszerint egy édesanyától nonszensz,hogy hétvégente bulizni jár.Aztán férfiak kezdtek el érdeklődni utánam.Egy darabig.Talán addig,amíg nem ébredtek a megvilágosodás fényére,hogy mit szenvedjenek egy gyerekkel,ami nem is az övék?Ebből adódóan egy kapcsolatom se tartott tovább három hónapnál,pedig kellőképp be voltam már idomítva,hogy egy gyerekes nőnek több mindent le kell tenni az asztalra,ha a férfit meg akarja tartani.De olybá tűnik,hogy nem lehettem valami nagy fenomén a dolgot illetően,ha nem tudtam magam mellett tartani senkit se.Újabb felismerés: ha annak a férfinek nem kellettél,akivel közös gyermeked van,akkor hogy a viharba kellenél másnak?? Természetesen a környezet a szerelmi életemet is erős kritikával illette,mi az,hogy csak ennyi ideig vagyok együtt valakivel?A kérdés jó,bár az irány kevésbé,hisz inkább a másik félnek kellett volna a kérdést szegezni.Én mindig a szerelmet kerestem...azt ami elsöpör mindent,amiért érdemes élni és érdemes meghalni.De nem söpörtek ezek semmit,maximum engem az útból.Volt aki megcsalt,volt aki velem csalt tudtomon kívül ,volt akinek kövér voltam,volt akinek sovány,volt aki közölte,hogy örüljek,hisz egy gyerekkel az oldalamon sokkal jobbra nem számíthatok.És hol tartok most? egy rossz kapcsolatnál,ahol mindennap kérem a Jó Istent,hogy adjon hitet,reményt és erőt,hogy a lelkemből egy picike darabot hagyjon meg.Egyetlen dolog éltet,ha ennek a kapcsolatnak vége egyszer,akkor olyan lehetek,mint azok a nők,akiket mindig is irigyeltem,amilyen sosem voltam.Elérhetetlen. És miért? csupán azért,hogy hogy ne okozhassak csalódást másnak és engem se érjen. Ettől függetlenül még mindig hiszem hogy vár valahol,hogy van és létezik az,akivel móka és kacagás az élet.

Tudom,sok nő gyerekkel is megtalálta a társát,ők a szerencsések.